Milyen sokszor érezzük, hogy amit tudunk az eszünkkel és amit elvárnánk magunktól (vagy mások tőlünk), azt nem tudjuk megvalósítani a gyakorlatban, a mindennapi élet során. És milyen bosszantó tud ez lenni!
Hiába vagyunk tisztában a megoldás szükségességével, esetleg annak módjával is, valami mégis meggátol abban, hogy lépjünk, hogy úgy cselekedjünk, ahogy kellene. Ettől aztán előfordul, hogy egyre rosszabbul érezzük magunkat és még az is bosszant, ha látjuk, másoknak időnként sikerül.
Manapság egyre szerteágazóbb az életünk, úgy érezzük, rengeteg feladatunk van, ráadásul akkora információ-dömping szakad nap mint nap a nyakunkba, hogy a végén csak azt érezzük, hogy sodor az ár, nem vagyunk urai a helyzetnek.
Ha van munkánk, akkor nem győzzük; ha nincs, akkor frusztrál a jövő, nem tudjuk, miből fogjuk fenntartani magunkat és a családunkat; ha van gyerekünk, aggódunk a jövőjéért és érezzük, hogy több időt kellene vele töltenünk, de ha vele vagyunk, nem tudjuk befejezni a munkát, amit aznapra kitűztünk; ha nincs gyerekünk, akkor miért nincs, talán mert nem merünk vállalni, vagy, nem találunk olyan párt, aki ehhez partner lenne...
Bizony jó lenne, ha valahogy tisztábban láthatnánk... s ezáltal mégis megtennénk, méghozzá a megfelelő cselekedetet!
Vajon min múlik, hogy sikerül-e?
Hisz oly sok a stressz és a buktató...