Amikor a rezilienciáról, a lelki ellenálló képességről beszélünk, el szokta mesélni István annak a világméretű kutatásnak az eredményét, amit ebben a témában mi ismerünk. Kiderült, hogy bárhol is éljünk emberek a Földön, mindenhol az ott születetteknek kb. 40 %-a születik jó, erős rezilienciás képességekkel. A maradék nem kapja meg ezt a képességet a születésekor, neki nehezebb lesz a krízisekkel megküzdeni, ő sokkal nehezebben dolgozza fel a kudarcokat, nehezebben oldja meg az élet során adódó problémákat. Ezért is van az, hogy sokszor látunk olyanokat, akiket hiába sújt a sors számtalan durva akadállyal, mégis fel tud állni, utána is képes optimistán folytatni az életét. Mások pedig egészen apró dolgoktól kiborulnak, szinte érthetetlen, miért nem tudnak örülni a - mások szemében sikeresnek tűnő - életüknek.
De az utóbbi csoportról sem kell azt gondolni, hogy életképtelenek, hisz közülük is sokan 'teljesítenek' aztán egészen jól, egészen sokat tudnak fejlődni életük során a megküzdés terén is.
A reziliencia ugyanis fejleszthető! - Ezt is kutatták.
Hisz nagy különbség van köztünk tanulási képességben, intelligenciában, környezetben is. Ha jó, szerető, támogató családba születünk, ha jó példákat látunk magunk körül, ha tudatosan dolgozunk ’magunkon’, ha értjük a lelki dolgok hátterét, működési mechanizmusát, kapunk egy jó esélyt ahhoz, hogy megtanuljuk, amit lehet.
De mit lehet megtanulni?
Mi sem ígérjük (és senki nem ígérhet felelősen olyat), hogy valakinek átalakítjuk a személyiségét, isten ments! De egy-egy kicsi változás, egy apró szemléletbeli kimozdulás elindulása vezethet nagyon pozitív eredményekre, segíthet eljutni a reálisan vágyott célhoz.
Olvasgatva (újra) a világhírű történész, Yual Noah Harari könyvét, címe: SAPIENS Az emberiség rövid története (azóta több könyve is megjelent magyarul, egyik izgalmasabb, mint a másik), magam is meglepődtem, hogy ehhez az elmélethez kapcsolódóan milyen jó megfogalmazást találtam benne.
A boldogságról írott fejezetben leírja, hogy az általánosan elfogadott definíció szerint a boldogság a „szubjektív jóllét”. Mivel szubjektív, ezért nem mérhető, egymás boldogságát nem tudjuk viszonyítani a magunkéhoz. Sajnos nem tudjuk, hogy őseink mennyivel lehettek boldogabbak nálunk (még ha akár már az ókori görög drámák és filozófiai írások is adhatnak némi fogódzót hozzá), azt is nehéz mérni, MOST ki mennyire boldog, kinek mi és mennyi ideig okoz boldogságérzetet. Vannak azonban bizonyos törvényszerűségek!
Például az bizonyított (sok kutatás megerősítette), hogy a család és a közösség nagyobb befolyással van a boldogságunkra, mint a pénz és az egészség.
Megállapítja, hogy:
a boldogság kulcsa valahogy ott fogható meg, ha azt nézzük, mennyire találkoznak valakinél az objektív körülmények és a szubjektív elvárások.
Így fogalmaz:
„ A próféták, költők és filozófusok már évezredekkel ezelőtt rájöttek, hogy megelégedni azzal amink van, sokkal fontosabb, mint többet szerezni abból, amit akarunk.”
De hogy kinél hol van a határ, ki mivel lehet elégedett és ki mennyire képes rá, hogy megengedje magának az elégedettséget, az nagyon egyéni!
Most jön a nagy gondolat, olvassátok figyelmesen:
„Egyes tudósok egy légkondicionáló rendszerhez hasonlítják az emberi biokémiát, amely kánikulában és hóviharban egyaránt állandó hőmérsékletet tart. Egyes események átmenetileg megváltoztathatják a hőmérsékletet, de a légkondicionáló hamarosan visszaállítja a korábbi szintre.
Egyes légkondicionáló rendszerek 25 Celsius-fokra vannak beállítva. Mások 20-ra. Az emberi boldogságkondicionáló rendszer is személyenként más. Egyesek vidámabb biokémiai rendszerrel születtek, így a hangulatuk egy 1-től 10-ig terjedő skálán általában 6 és 10 között ingadozik, majd idővel megáll 8-nál. Egy ilyen ember akkor is elég boldog, ha elidegenedve él egy nagyvárosban, minden pénzét elveszíti egy tőzsdekrach miatt, vagy cukorbetegséget állapítanak meg nála. Mások borongósabb biokémiai rendszerrel vannak megverve, amely 3 és 7 között ingadozik, majd 5 körül állapodik meg. Egy ilyen ember akkor is lehangolt marad, ha egy összetartó közösség támogatását élvezi, milliókat nyer a lottón, és olyan egészséges, mint egy olimpikon. Sőt, ha borongós barátunk reggel megüti a főnyereményt, délre felfedezi az AIDS és a rák ellenszerét is, délutánra békét teremt az izraeliek és a palesztinok között, majd este találkozik rég elveszett gyermekével – mindezek ellenére sem volna képes 7-es szintű boldogságnál erősebbet érezni. Az agya egyszerűen nem alkalmas túláradó örömre, akármi történjék is.”
Ez a példa azért is fogott meg nagyon, mert segít elmagyarázni, mire lehet képes egy jó szakember, akár a pszichológus, akár a coach. Pontosan erre: a saját intervallum felső részének megtalálásában, az ahhoz való eljutásban! És higgyétek el, ez nem kis dolog!
Csoportos reziliencia fejlesztő programjainkon az is mindig bebizonyosodik, hogy egymástól rengeteget tudunk tanulni, egymás példája, a közösen megélt nagy AHA-élmények sokat tudnak hozzátenni az egyéni megélésekhez is.
